» » » Meleg étel helyett huzatos sátrakat kapnak a menekültek - „hogy ne érezzék magukat annyira kényelmesen”

Fotó: Kovács Klára / Népszabadság


Rendőrök őriznék az új tranzitzónát, ahova csak karszalaggal rendelkező migránsok léphetnének be. A komfortérzetük csökkentése érdekében pedig huzatos sátrakban laknának, illetve meleg ételt sem lehetne nekik osztani. 

  „A koncentrációs táborokra vonatkozó asszociációkat most hagyjuk” – kezdte a Migration Aid képviselőivel folytatott tárgyalást a főváros megbízottja, majd rátért a részletekre. Ekkor derült ki, hogyan is nézne ki a valóságban a Verseny utcai, menekültek számára kijelölt zóna.

„Ez tulajdonképpen egy fővárosi befogadó állomás lenne, nem tranzit-zóna, bár így hívják” – mondta el a Migration Aid egyik önkéntese, aki szerint az új terület kialakítása az ő munkájukat is nagymértékben befolyásolja majd.

A Verseny utcai egykori Novák - piac helyén 800 fő befogadására alkalmas, katonai sátrakból álló tábort létesítenének, a tervek szerint a sátrak mindkét végükön nyitottak lennének, hogy „járjon bennük a levegő, és a hűvösebb őszi éjszakákon a menekültek ne érezzék magukat annyira kényelmesen” – idézi a megbeszélésen elhangzottakat az önkéntes. A terület mindkét bejáratát rendőrök felügyelnék, a migránsok karszalagot kapnának, és a kerítésen belülre csak az érvényes karszalaggal rendelkezők és a hatóságok által elismert segítők mehetnének be.

„A kijárás engedélyezett lenne, de az már nem olyan biztos, hogy visszafelé is beengednék őket” – meséli az önkéntesek közötti zártkörű megbeszélésen elhangzottakról a Migration Aid másik tagja. Ez a rendelkezés is a migránsok komfortérzetének csökkentését segítené, mivel leszögezve nem az a cél, hogy az oda érkezők minél tovább maradjanak, hanem az, hogy minél hamarabb odébbálljanak a kijelölt befogadó állomás felé.

Erre utal az önkéntesek által legvérlázítóbbnak ítélt rendelkezés is, mely szerint a területen belül nem lehetne meleg ételt osztani. „Tudnék arról mesélni, hogy a meleg étel mennyire tartja itt őket. Semennyire sem!” – háborog egy másik, hetek óta a Keleti pályaudvarnál dolgozó segítő, majd hozzáfűzi: „Ezek az emberek az utóbbi időben alig ettek meleg ételt, ez egyáltalán nem luxus, ez nekik a túléléshez szükséges.”




„Nem okvetlenül kell nekünk a főváros hozzájárulása, hogy meleg ételt jutassunk a menekülteknek, ha kell, a Verseny utcában felállítunk egy asztalt, és hitéleti tevékenység keretein belül fogunk ebédet osztani nekik” – veti közbe egy felháborodott nő. Azt azonban a főváros képviselői is elismerték, hogy a pályaudvarokon ezek után is szükség lesz önkéntesekre, akik a vonatokról leszálló menekülteket a kijelölt helyre irányítják.

A Migration Aid máskülönben jóval a tranzit-zónák kijelölése előtt is segítette meleg ebéddel, ruhákkal és különféle, a tájékozódást segítő nyomtatványokkal a Budapestre érkező migránsokat.












«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply