» » » A 8 órás diéta - akármit ehetsz, de fontos az időzítés

Forrás: pixabay.com


A módszer lényege, hogy szinte mindent ehetsz, ámde az időpont egyáltalán nem mindegy!

Egy amerikai tanulmány kiderítette, hogy akik a nap folyamán egy 8 órás időszakban minden étkezésen túlestek, nagyobb sikerrel fogytak, mint azok, akik a táplálkozásaikat 1 napon belül hosszabban „elnyújtották”. Ez lett az alapja az ún. 8 órás diétának. A lényege: a reggeli és a vacsora között legfeljebb 8 óra telhet el. Ebben a periódusban akkor ehetsz, amikor jól esik.

Mire figyelj oda?


Folyadékot – vizet, teát, édesítés nélküli limonádét – bármikor magadhoz vehetsz, akár a 8 órás időszakon kívül is, azonban szilárd táplálékot csak azon belül! Az adott szakaszban sokfajta élelmiszert lehet fogyasztani, de az eredményes fogyás érdekében tanácsos szem előtt tartani, hogy a fehér lisztből készült termékek gyorsan megemelik a vércukorszintet, ám rövidesen ismét jelentkezik az éhségérzet, így ezeket inkább cseréld le teljes kiőrlésű termékekre.

Így működik a hétköznapokban


Felkelés után fogyassz el egy csésze zöld- vagy gyümölcs teát vagy kávét, és kezdd a napot egy kis mozgással, amely minimum 8 percig tartson. Ezt követően pedig jöhet a reggeli. Ha 8:00-kor fogyasztod el, akkor a vacsora délután 16:00-ra essen, ha 9:00-kor, akkor az utolsó étkezés időpontja legkésőbb délután 17:00 óra, és így tovább.

Annak érdekében, hogy tartani tudd a súlyod, elég, ha beiktatsz heti 3 ilyen diétás napot. Ezeknek nem muszáj egymást követő napokra esnie, és az időszakot sem kell pont ugyanabban az időpontban elkezdened. Az elsődleges szempont az, hogy betartod a 8 órás evési periódust!





Mintanap


8:00: Ébredés után igyál egy csésze teát vagy kávét, majd következzen a testmozogás legalább 8 percig, pl. sétálj tempósan, kocogj, esetleg ugrókötelezz.

10:30: Reggelire fogyassz el pl. egy teljes kiőrlésű zsemlét pulykamell sonkával vagy bogyós gyümölcsökből és zsírszegény tejből készült turmixot.

13:30: Ebédre válassz pl. zöldséges rizset vagy tésztasalátát, vagy zöldséglevest és teljes kiőrlésű pékáruból készült szendvicset.

16:30: Mivel a szervezet teljesítőképessége 16:00 és 21:00 óra között a legaktívabb, a késő délutáni és a kora esti órákban ajánlatos minimum fél órát sportolni.

18:00: A nap utolsó főétkezéséhez remek választás lehet a grillezett pulykamell csíkok vegyes salátával, vagy csirke mellfilé párolt zöldségkörettel.

18:30: Desszertként nassolj 2 - 3 kocka magas kakaótartalmú étcsokoládét.














«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply