» » » 21 embert mentettek ki vihar miatt a Balatonból

Kép: pixabay.com


Összesen 21 ember életét mentették meg a vízi mentők a rendőrök, és más jelenlévő hajósok a tegnap lecsapó viharban a Balatonnál. Holott nyilvánvaló volt, hogy jön a vihar, megesett, hogy felelőtlen hajósok a tudásukat és a hajók képességeit túlértékelve járművükkel felborultak, elsüllyedtek vagy egyszerűen az igen erős szél a nagy hullámok segítségével lesodorta a fedélzetről az utasokat.

A Vízi mentők Magyarországi Szakszolgálatának hajói még a vihar előtt próbálták a partra kitessékelni az embereket a Balatonból. Többen figyelmen kívül hagyták a figyelmeztetéseket, volt olyan vitorlás, ahonnan 4 kisgyereket kellett a partra kivinni, annyira rosszul voltak, de más hajókról is kaptak hasonló riasztások.
Még késő este is több elsüllyedt hajó mentésén fáradoztak a szakemberek.
Jó néhány szörfös és kite-os is a vízi mentők segítségére szorult, akik a viharos szélben már nem uralkodtak az eszközeik felett. A parttól távoli, nyílt vízen úszókat is ki kellett menteni.

2 ember eltűnt


Még a vihar előtt a balatonfüredi kempingnél egy vízi bicikliről vízbe esett és elmerült ember keresését kellett felfüggeszteni, mert nem sokkal a vihar előtt egy újabb eltűnt emberről kaptak jelentést a vízi mentők.

Szintén Balatonfüreden, a kikötő közelében egy vitorlásról zuhant valaki a vízbe, és elmerült. A vihar kezdetéig igyekeztek a mentők kutatócsoportjának tagjai megkeresni, de nem jártak sikerrel, így ezt a kutatást is félbeszakították.

Igyekezett mindenki segíteni, aki csak tudott


Siófok előtt egy vitorlásról csúszott be két nő a vízbe, életüket főként az őket észlelőknek köszönhetik, akik mentőövet dobtak be nekik, és folyamatosan figyelték őket, amíg a vízi rendészeti mentőhajó meg nem érkezett.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a szombat délutáni órákban elrendelte a legmagasabb, másod fokú viharjelzést a Balaton környékén, a tó közepén óránkénti 110,8 km-es sebességű szelet mértek.

A rendőrség beszámolója szerint a viharjelzés idején a Balatoni Vízi rendészeti Rendőrkapitányság minden hajóegysége elkezdte értesíteni a nyílt vízen tartózkodó fürdőzőket, hajókat a közeledő viharról.

Több mint 50 riasztás


A készültség ellenére a Balaton teljes területéről több mint félszáz segélykérés futott be a rendőrökhöz. A kimentettek zöme szinte csakis vitorlás hajókon került bajba.
A viharjelzés figyelembe vételével, a jó helyzetfelismeréssel és az alapvető biztonsági előírások betartásával az esetek döntő többségében megelőzhetők az ehhez hasonló veszélyhelyzetek.



«
Next
Újabb bejegyzés
»
Previous
Régebbi bejegyzés

Nincsenek megjegyzések:

Leave a Reply