![]() |
| Kép: femina.hu |
Új KRESZ-táblával kell megismerkedni, miután a hatóságoknál betelt a pohár.
Aki utazott már a Balaton felől Budapestre az M7-es autópályán, az érzékelhette, hogy a 3 sávos út középső sávját gyakran elfoglalják az autósok, míg a külső sáv szinte teljesen üresen marad. Pedig a 3 sávos utakra is vonatkozik a jobbra tartás szabálya.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. mostanra elégelte meg az egyes járművezetők viselkedését, és új KRESZ-táblákat raktak ki a hazai utakon.
A KRESZ egyértelműen fogalmaz, amikor kimondja, hogy olyan úttesten, amelyen az azonos irányú forgalom számára 2 vagy több forgalmi sáv van - párhuzamos közlekedésre alkalmas úttest -, a külső - jobb szélső - forgalmi sávban kell kötelezően haladni.
Azonban az M7-es autópálya Budapest felé tartó, 3 sávos szakaszán számtalanszor tapasztalható, hogy rengeteg járművezető úgy fél a jobb szélső sávtól, mint a tűztől, és inkább a középsőben halad, ezzel pedig csak növeli a torlódások, dugók kialakulásának esélyét.
Ugyanakkor, a Magyar Közút szerint ez balesetveszélyes is, ezért döntöttek úgy, hogy új táblák kihelyezésével próbálják elérni, hogy tartsák be az autósok ezt a szabályt. A táblák először az M7-es Székesfehérvár és Budapest közti szakaszán fognak megjelenni, és a képen látható formában készülnek majd.
A jobbra tartás is egy közlekedési szabály, így a be nem tartásáért akár bírság is kiszabható, bár valószínűleg a többség azért sem törődött eddig vele, mivel relatíve keveseket vontak felelősségre.

Nincsenek megjegyzések: